2 hete volt egy kosármeccs. MTK - Salgótarján. A meccs a lefújás előtt félbeszakadt, mert egy pályán történő összeakaszkodás után egy egyik fél anyukája (:D) játék közben beszaladt a pályára, hogy majd ő elégtételt vesz a kisfia bántalmazóján, majd utána egy másik MTK drukker a vendég kispadhoz ment balhézni. A játékvezető nem szakította meg a mérkőzést ezért a vendégcsapat levonult a pályáról.
A mai napon meg is érkezett a határozat a büntetésről, ami 1 millió forint. A probléma annyi, hogy nem az MTK-nak kell fizetni, akik a rendbontást elkövették, hanem a vendégegyüttesnek amiért levonult a pályáról amikor a bíró nem intézkedett.
Fel is tennék pár kérdést, illetve felsorolnék pár tényt:
- 1 millió forint? A Ferencváros labdarúgó csapata kapott 2 milliót az Újpest ellen amikor több tucat pirotechnika, rasszista megnyilvánulások, megbotránkoztató magatartás, rendezési hiányosságok voltak a vádak között.
- Ha bárki más követi ezt el, azonnal életbe lép a huligántörvény és bilincsben viszik el az illetőt, kivéve ha MTK-s. Legutóbb ezt megtapasztalhatták a szombathelyi srácok akiket olyanért vittek bíróság elé, hogy letolták a nadrágjukat, háttal vonultak szemben a rendőrsorfalnak és nem megfelelő sebességgel, csúnya beszéd, kerítésre mászás. Kérdezem én mit kaptak volna ha berohannak a pályára megütni az ellenfél játékosát?
- a szolnoki szurkolókat olyan miatt találta meg a szövetség, hogy nem a székeken szurkoltak hanem a lépcsőn, körmenden azért akarták bezárni a csarnokot, mert a szurkolók azt kiabálták a bíróknak: három hülye. Természetesen egyik helyen sem rohant be néző, hogy megüti a játékost...
- Miért nem foglalkozott a szövetség a játékmegszakítással?
- a labarúgó klubbok általában százezres tételeket fizetnek büntetésként ha az MLSz úgy ítéli meg, rendezési hiányosságok címén. A Fegyelmi Bizottság legutóbbi határozata alapján az MTK-t rendezési hiányosságok miatt írásbeli figyelmeztetésben részesíti?
- Az MkOSz elnöke Szalay Ferenc, az MTK elnöke Deutsch Tamás...
Üdvözöljük a zéró toleranciát és a jogegyenlőséget! Kivéve ha MTK-s vagy. Akkor bármit megúszhatsz mivel a hatalom mögötted áll és kimosdat.